Hír: : Erste Motoros Akadémia
(Kategória: Egyéb)
Küldte: Resuah
2009 május 04, hétfő - 15:50:15

Új motor vásárlása kapcsán a Honda szalonban kaptam két prospektust vezetéstechnikai tréningekről. Az egyik a Honda Safety Hungary, melyet új Honda motor vásárlása esetén féláron vehetünk igénybe, illetve a hitelező Erste Bank Motoros Akadémia elnevezésű tréningje, mely az 1. szint elvégzését ingyenesen biztosítja hitelre vásárolt motorokhoz.
Természetesen mindkettőre jelentkeztem, mivel kezdő motorosként nagyon fontosnak éreztem a saját biztonságos közlekedésem fejlesztését. Az alábbiakban a Motoros Akadémia 1. szintjének tanfolyamáról számolnék be.

Miután elérkezett a várva-várt nap, amire jelentkeztem, a Hungaroring főbejáratától gyors névsorolvasás után ~18 motorral bekanyarogtunk a létesítmény szívébe, ahol egy kellemes tanteremben hideg vízzel, szendviccsel, kávéval fogadtak. Minden résztvevő motorral érkezett, hiszen a tanfolyam első két szintjén saját motorral kell részt venni, a 3. szintre viszont már biztosítanak motort. Pár résztvevő, illetve akik ketten érkeztek, kaptak motort, de számomra nem derült ki, hogy ők ezt jelezték-e előre.
2x45 perces elméleti órával kezdtünk, ezután jött 4 gyakorlati feladat, mindegyik a fékezésről szólt. Meg pihenés képpen kivittek egy kicsit körözni a Hungaroringre.

Az elmélet:
Oktató srác jól magyarázott, sztorizgatott, beszélgetett velünk, azt, hogy mikor mit miért kell tenni, mindig jól elmagyarázta és sok példával, ellenpéldával szemléltette.
Volt szó a ruházatról - bőrruha párti, mert csak abban maradnak biztosan a helyükön a protektorok.
A kuplungkar kezelése kapcsán a lényeg - finoman kiengedni, mert ellenkező esetben olyan hatást váltunk ki, mintha beletaposnánk a hátsó fékbe (kivéve a csúszó kuplungnál).
Beszélgettünk a motor sajátosságairól a forgalomban, veszélyekről, mire/kikre figyeljünk, stb.
Fontos még, hogy ahova nézünk, oda megyünk. Ezt alkalmazni kell kátyúk esetén is, ne nézzünk bele a kátyúba, mert akkor telibe kapjuk. Fordítsuk el a fejünket, azt a vonalat nézzük végig, ahol a motor el fog menni. És ez működik. Az „emlékezetes” videóra vett motoros frontális ütközés kapcsán is említette ezt az oktató, hogy ha mindkét motoros elnézett volna jobbra, biztosan kisebb lett volna a baj.
A fő témakör a fék volt:
- Kétujjas használat a fékkar(ok)nál, két ujjunk megmarad „gépészkedni”, illetve a mai fékek teljesítményét két ujjunkkal is ki tudjuk használni, hangzott a magyarázat.
- Hátsó féket inkább ne, vagy csak nagyon finomam használjuk (eleinte), mert: megcsúszása esetén a gyakorlatlan motoros „pánikba” esik, így felengedi nem csak a hátsó, de automatikusan az első féket is, így megnő a fékút. Viszont kanyar előtt, vagy már kanyarban finom hátsó fékkel sokkal jobban tudjuk stabilizálni magunkat, mintha az első fékbe nyúlnánk bele.
- Első fék használatánál teniszlabda, nem cápaharapás. Szóval nem hirtelen rámarkolni, mint ahogy a cápa az áldozatra, hanem kicsit benyomni, mint egy teniszlabdát, ezáltal előkészítjük a motort a jobb tapadásra, mert a telót összenyomjuk, a gumi is összenyomódik, nagyobb felülettel terülve rá az aszfaltra, majd határozottan, felengedés nélkül szorítjuk a fékkart.
Talán ezek voltak a kiemelendő lényeges dolgok.

A gyakorlat:
Először mindenkinek végigpillantottak a ruházatán, és akinek hiányos volt, vagy aki kérte, beöltözhetett a tanfolyam által ingyenesen biztosított bőrruhába, majd átgurultunk egy közeli parkolóba, a gyakorlat helyszínére.
A gyakorlati feladatok előtt az egyik oktató mindig bemutatta a feladatot rosszul, majd jól, eközben egy másik oktató mindent kommentált, hogy mit látunk.
Első gyakorlati feladatként (3x6 fős csoport volt, minden csoporttal egy-egy oktató foglalkozott, a feladat végrehajtása után rögtön magyarázták, hogy mi volt jó, mi nem, mit csináljunk másképpen) 50 km/h-ra gyorsítás, bójánál kuplung, következő bójáig gurulás motorfék nélkül, majd megállás a lehető legrövidebb időn belül csak hátsó fékkel. Ahogy meg is jósolták, először bele is tapostam a fékbe, csúszás, felengedés, csúszás, megállás. Az oktatómmal nagyon-nagyon elégedett voltam, mindig nagyon látta, hogy mit csinálok, és sokat segített a magyarázataival, hogy gyorsan fejlődjek. Szóval tényleg nehéz volt eltalálni azt a pontot, ahol még nem csúszik a kerék, viszont hatékony a fékezés csak hátsó fékkel. Kb. 6-8 menet volt, amilyen katasztrófa volt az első, az utolsók már olyan finomak lettek.
Második feladat mint az előbb, de kizárólag első féket lehetett használni. Itt amit megint kiemelnék, nem cápaharapás, hanem teniszlabda, nem pumpálunk, tehát nem engedjük fel a féket, illetve hátizomból próbáljuk magunkat tartani, nem tartjuk merev kitámasztott kézzel a kormányt. Ez már jobban ment, kifejezetten meg lettem dicsérve, az is jó volt, hogy miután jól ment, az oktató srác nem küldött ki pihenni a parkolóba, hanem megkérdezte, hogy van-e még kedvem csinálni, persze hogy volt.
Harmadik feladatnál beszedték a kuplungolást és a fékezést jelző bójákat, most már a feladat egy adott pontra (az oktatóhoz) való fékezés, dinamikus gyorsítással, akár 3.-ba is felkapcsolva, viszont szintén dinamikus fékezéssel, itt lehetett egy kis motorféket is beletenni, meg hátsót is, viszont a hátsó nem csúszhatott meg semmiképpen. Itt a legtöbben korán kezdtek el fékezni (én is), így vagy sokkal előbb megálltak, vagy a féket pumpálva (helytelenül) lopták a távolságot a bójáig. Ez jó gyakorlat volt arra, hogy lássuk azt a távot, ami alatt még pontra le tudunk fékezni szépen, szabályosan, hatékonyan. Persze láttunk pár elemelkedő hátsó kereket is, ami persze szintén nem megengedett. Én eleinte a motor képességeit alábecsültem, de persze ez a biztonságosabb, mintha túlbecsülném.
Negyedik feladat mint a harmadik, csak itt a fékezés végén lágyan ki kellett engedni a féket, hogy ne bólintva álljunk meg, hanem mint a „jó taxis”, lágyan, a telót finoman alaphelyzetbe visszaengedve, de a fékezésnek szintén határozottnak kellett lennie, és persze szintén a bójánál kellett megállni. Kicsit büszke voltam, mert a negyedik feladatnál már én ültem le először pihenni az oktatóm által biztosított repeták ellenére is.

A feladatok közötti egyik szünetben lehetőség volt az oktató mögött párszor körbemotorozni a Hungaroringen. Itt szintén 3 csapatra oszlottunk, de nem az eddigi csapatok szerint, hanem gyors, gyorsabb, leggyorsabb kategorizálással. Ezt utólag úgy kellett értelmezni, hogy leglassabb, gyors, gyors csoport. A leglassabban volt egy chopperes, egy Burgi 400 egy idősebb úrral, egy idősebb hölgy egy Suzuki GS500-zal, egy fiatal hölgy egy Suzuki GSX-R-rel, és én a CBF125-össel. Utána persze egybehangzóan állítottuk, hogy ennél mentünk volna többet, mert mi 40-50-60 km/h-val köröztünk, a másik két csoport többször lekörözött, Suzuki GSX-R-ek, Honda CB900F, CBF1000, VFR, BMW K1200, Yamaha R6, amikre emlékszem, ők olyan 80 km/h-val mentek. Így kicsit csalódás volt a körözés, de meg lehet érteni a szervezők szempontjait is.

A gyakorlatok után volt még egy kis elmélet a kanyarokról (ez is jobb lett volna az előtt, mielőtt kimegyünk a pályára körözni), illetve kötetlen beszélgetés, ízelítő a 2. és a 3. szintű tanfolyamból, oklevél és ajándékok kiosztása.

Összességében természetesen nagyon megérte végigcsinálni a napot, az elméleti oktatóval is meg voltam elégedve, de még többet segített a másik oktató(m), akihez a gyakorlaton kerültem. Várom a Honda tanfolyamját, hogy össze tudjam hasonlítani, bár azt már most is gondolom, hogy a Safety Hungary-nek valószínűleg jobb az ár-érték aránya, de nem lehet egy szavam sem, mert ezen a tanfolyamon ingyen vehettem részt. A Motoros Akadémia árai: I.szint 66.000,- Ft, II. szint 78.000,- Ft, III. szint 96.000,- Ft. A fenti bruttó árak tartalmazzák az elméleti és gyakorlati oktatást, az iskola által biztosított motorkerékpár használatát, az alapellátást, a képzésről készült fényképeket és egyéb ajándéktárgyakat. Ha jól értettem, az első két szint saját motor használata esetén olcsóbb, illetve további kedvezményekről a szervezőkkel kell felvenni a kapcsolatot.

Képek a tanfolyamról:
[klikk ide]

Ha valaki helyesen megválaszolja, hogy hány képen látható Honda CBF, értékes szóbeli dicséretben részesítem!


Ezen hír származási helye: Magyar Honda CBF Egyesület
( http://cbf-egyesulet.hu/news.php?extend.52 )


Oldal létrehozási idő: 0.0450 másodperc, 0.0099 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 17. Memória használat: 1,396kb